Köszöntlek  Mátyus-község  weblapján

TÖRTÉNELME

Neve a régies magyar Matheus, Mátyus személynévből keletkezett. A XII. században Beth, másképp Betke Mátyusról nevezhették el, egyébként Simon, Bánk bán veje, az ő családjától vette meg Botrágy és Bátyu helységet. 1323-ban Bethke Dezső, beregi főispán perelt Mátyusért Várdai János fiával, Gáborral. A XIV. században a kisnemes Mátyusi, majd a Dancs család is bírta a helységet, 1449-ben királyi adományként beiktatták Kisvárdai Miklóst és ruszkai Dobó Jánost az utód nélkül elhunyt Csobai Mihály részeibe. 1465-ben a Lónyayak már Mátyus földesurai közé tartoztak, 1513-ban pedig megszerezték a kisebb birtokosok részeit. Szürtei László viszont a saját mátyusi tulajdonát végrendeletileg a leleszi konventre hagyta, így a XVI?XVII. században a Lónyayak, a konvent és a Szabolcsban birtokos Löveyek osztoztak rajta. 1500-as évek végén a tatárok a falucskát elpusztították. 1600-ban a Löveyek, akik a XVIII. századig földesurai maradtak, és a Lónyayak a mátyusi makkos erdő használatáról vitáztak. Az 1657-es lengyel dúláskor (II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát bosszulták meg a lengyelek) az itteni lakosok a Tiszába süllyesztették templomuk egyetlen harangját, azután sose akadtak rá. 1668-ban Mátyust még pusztaként tartották számon. Bereg vármegye első katonai leírói 1782?85 között kicsiny falucskát találtak itt, amelyet kelet felé magas, sűrű, mocsarakkal átszőtt tölgyeserdő ölelt. A zabolátlan Tisza olyan mély és széles volt akkor, hogy a legkeskenyebb helyen sem lehetett átkelni rajta; áradásakor a falutól nyugatra fekvő, Kistiszának hívott mocsaras állóvíz az útjait szinte járhatatlanná tette. A leleszi káptalannak szép erdeje volt itt 1820 körü        

1566-ban János Zsigmond erdélyi fejedelem tokaji táborából elbocsátotta a tatár segédcsapatait. Ezek - ahelyett, hogy visszamentek volna Nagyváradra - végigrabolták~égették Bereg megye alföldi részeit. Kaszonyt pl. teljesen felégették.Mátyus (akkori helyesírással: Matthius) "csak" részben szenvedett kárt. Az újjáépítés a megyében 1570-ben fejeződött be. Ekkor minden kárt szenvedett helységet összeírtak. Ezek szerint 1570-ben Mátyus községet Lónyai Gergely, Lónyai István, Lónyai János, Lónyai Péter és Lövei György birtokolták. A kárt szenvedett lakosok nevei: Barabás Kelemen, Csoma Tamás, Demeter Imre, Fazokas Gergely, Fazokas János, Fekete György, Gáspár Kelemen, Hegedős Benedek, Mester Gáspár, Mező Ferenc, Molnár János, Nagy Márton, Ostvot Ferenc, Suró Benedek, Szalókai Péter, Varga Ferenc.

Fényes Elek a Geographiai szótárában a falucska 1851 körüli állapotát ismertette: Bereg vármegyei falu 333 lakossal; tölgyes erdeje derék, gyümölcse, hala bőséges. Mátyust az 1881?82-ben kiadott Bereg vármegyei monográfiában így írták le: magyar falu a kaszonyi járásban, 48 házzal, 305 lélekkel és 1859 holdnyi sík határral a Tisza jobb partján. 1924. január 1-től Mátyust Bereg vármegyétől Szabolcs vármegyéhez csatolták. Szabolcs vármegye 1939. évi monográfiájában kisközségként jegyezték föl a Tiszai járásban 1846 hold területtel, 550 lakossal, 95 házzal, egy állami elemi népiskolával, és egy állami általános továbbképző iskolával. A lakosok őstermelésből éltek, kis és törpebirtokokon gazdálkodtak. A Lónyay család egyébként 1944-ig megtartotta mátyusi birtokát.

Magyarok és székelyek

Egy régi székely család nevét tükröző települések földrajzi elhelyezkedésének összevetése Anonymus Gesta Hungarorumában rögzített eseményekkel arra utal, hogy a honfoglaló magyarság a Kárpát-medence szívében egy nagy létszámú, katonailag jelentős ütőerőt képviselő, magyarul beszélő népet talált.

 A Középiskolai történelmi atlasz (Budapest, 2003., Cartographia Kft.) 21. oldalán található egy térkép, mely a honfoglalás eseményeit ábrázolja.

E szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében volt a 894-ben Pannoniára támadó magyarok visszavonulási területe. Ez egy a honfoglalást megelőző felderítő támadás lehetett. A visszavonulási területet jelző körben "kabarok, székelyek" megjelölés szerepel.

Ugyanezen térkép szerint a honfoglalást követően - már 900 körül - kialakításra kerültek az ország határait jelző legfontosabb gyepüterületek. A térképen Nyitra, Bécsi-medence, Barcaság térségében "székely gyepüőrök" megjegyzés szerepel.

Anonymus Gesta Hungarorumában is említésre kerül az ország határainak kijelölése. Először Böngér fia Bors az "ott lakók" intelmeire, közös elhatározással, gyepüakadályokkal erősítette meg az ország határát a lengyelek földje felé, majd Árpád fia Zolta határozta meg az ország határait. Zolta megerősítette a korábban Böngér fia Bors által kijelölt északi gyepüterületet is. Böngér a gesta szerint a Kiev mellett magyarokhoz csatlakozott egyik kun vezér volt. Talán ők vettek részt a Pannónia elleni felderítő jellegű támadásban és ők találkoztak először az "ott lakók"-ként jelölt székelyekkel.

A Gesta Hungrorum más helyen kifejezetten említi Árpád népének a székelyekkel történt találkozását. E szerint a Mén-Marót bihari vezér ellen indított, Velek és Ösbő által vezetett csapatok találkoztak a székelyekkel, "akik előbb Attila népe voltak". A székelyek önként csatlakoztak a magyarokhoz, velük együtt átkeltek a Tiszán és előörsként vonultak Mén-Marót ellen.

A székelyek Bihar megyei jelenlétét igazolja Székelyhíd település neve. A településről készített helytörténeti leírás szerint első lakói székelyek voltak, akik - bár vitéz nép - a kunok elől a mocsárba húzódtak úgy, hogy pallókat fektettek le, melyeket maguk után felszedtek, így nem érték el őket a kunok nyilai. Később a székelyeket más állomáshelyre küldték. A település a Gutkeled nemzetség birtoka lett. Nem messze ettől a helységtől, Érdmindszenten született a Gutkeled nemzetség egyik leszármazottja, Ady Endre.

Vizsgáljuk meg az ismertetett adatok kapcsolatát egy régi székely nemzetség/családnév előfordulási helyeivel.

A székelyek legkorábbiként jelzett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelenlétét jelzi Benk község neve. A név feltételezhetően a hajdan ott élő Benkő családtól származhat, de a korabeli latin betűs írás nem ismerte az "ő" betűt. Így válhatott a Benkőből Benk. Az első feljegyzések a településről 1297-ben kerültek rögzítésre, ekkor itt már székelyek nem voltak, a település földesura Apaj fia Apaj a Gutkeled nemzetségből.

Az előzőekben említett lengyel határ melletti székely gyepüőrséget jelzi a hajdani Benkócz, a kiegyezés után Benkőfalva, jelenleg Benkovce település, mely 1920. előtt Zemplén vármegye Varannói járásához tartozott. Ez nem azonos a Böngér fia Bors által kijelölt gyepüterülettel, mely ettől nyugatra, Szepesi (kabar) lándzsás szék néven vált kiváltságos területté. Benkőfalva nevét a valaha ott élt Benkő családról kapta. 1491-1492-ben a lengyel hadsereg e területre való behatolásával befolyásolta az itteni települési és demográfiai viszonyokat. A Budai Káptalan 1493-as összeírása szerint a porták több, mint fele üresen állt. Az 1585. évi urbárium szerint ruszin lakosságú pásztorfalu. A pásztor- és ruszin lakosság a XVI. század első felében telepedett le a nagyrészt elhagyatott faluba.

Az előbb említett atlasz 28. oldalán találhatóa Tatárjárás és új honalapítás Magyarországon című térkép, mely szerint a XIII. század második felében székelyek voltak a Dél-nyugati határ mellett, a Mura-vidéken és Somogy déli felében is (Lindva és Váty térségében).

Ezzel összhangban van az a tény, hogy a Mura vidéken, a hajdani Vas megye Szlovéniához csatolt részén, Szent Benedek, szlovénul Sveta Benedict járásban található Benko település.

Ugyancsak a székelység jelenlétét jelzi a hajdani Vas vármegye Ausztriához csatolt részén található Felsőőr (ma Oberwart) település. Erről a Vas megye nemesi családjai c. könyv a következőket írja: "Az Árpádház kihaltával támadt belzavarok lecsillapítása után I. Károly király az északról jövő támadások ellen törekedett a vármegyét biztosítani. E végből már a XIII. században Borostyánkő és Német-Ujvár között letelepített és megelőzőleg is szabadalmakkal bírt határőröket 1327-ben a királyi nemes szolgák sorába emelte és Miklós ispán vezetése alatt egy területre összevonta. ezeknek az őröknek az utódai (65 külön nevű család) 1582. február 28-án Rudolf királytól Alsó-Felső-Eőrre adományt nyertek." Az adományt nyert családok között található a Benkő család is.

Érdekes összefüggés állapítható meg a Bereg-megyei Mátyus, a Nyitra megyei Mátyusföld, és a Székelyföldi Mátyusfalva között. A Bereg-megyei Mátyus közvetlenül Benk mellett, a Tisza túloldalán található. A Nyitra-megyei gyepüterület már Mátyusföldként lett megjelölve. A székelyföldi Mátyusfalván 1602-ben a Basta féle lustra szerint primor nobilisként (székely főnemesi rang) Benkő Mihály lett katonai nyilvántartásba véve. Talán a matyók nevének eredete is összefüggésbe hozható ezekkel a településnevekkel, földrajzi elnevezésekkel. A matyók, akár a székelyek Attila népének tartják magukat.

A Benkő család legnagyobb karriert a déli határvidéken futotta be, de már itt a horvát környezethez igazodó Benkovich néven. A címeradományok a délvidéken jegyzik fel a Benkovich de Plavno családot, melynek egyik tagja volt 1491-ben Agram (Zágráb) várának várkapitánya, Benkovich György. A Benkovich családról nevezték el Benkovac városát, illetőleg Benkovac várát is, mely a mai Zadar megyében található. Valószínűleg a család horvátországi ágából származik Benkovich Ágoston pálosrendi szerzetes is, aki 1675-től magyarországi tartományfőnök, 1681-től leleszi prépost,1681-től nagyváradi püspök, 1688-tól haláláig, 1702-ig bihari főispán volt.

A Benkő család tagjai által a XVI-XVII. század vérzivataros évei során katonai érdemeik elismeréseként elnyert összesen 22 címer illetve nemesi oklevél közül 7 magyarországi, 7 horvátországi és 8 erdélyi, székelyföldi lakóhelyre (birtokadományra) utal. A címerek egy részén kard és annak hegyén levágott turbános fej látható.

A család nevének és a hozzá kapcsolódó településnevek előfordulásai alapján, melyek az ország határvidékén körben megtalálhatók - és a család tagjainak mintegy 700 éves katonai szolgálatát jelzik - arra a következtetésre lehet jutni, hogy a székelyek szállásterülete a honfoglalás idején valószínűleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén volt, majd közvetlenül a honfoglalás után határőr feladatokkal bízták meg és széttelepítették őket. A jelenlegi Székelyföldre elsősorban a keleti (kun) támadások miatt I. László, illetőleg a tatár támadásra történő felkészülés keretében IV. Béla telepítette őket, valószínűleg az ország valamennyi határőrvidékéről. A XIII-XIV. században a korábbi gyepűterületeket felszámolták az ott maradt székelyek beolvadtak a helyi (magyar, horvát) vármegyei nemességbe. Így a sajátos székely közigazgatási rendszer és jogállás csak a Székelyföldön maradt meg.

Mindebből az is következik, hogy a Kárpát-medencében a honfoglalás idején egy nagy létszámú magyarul beszélő népesség lakott. (Persze itt el lehet játszani a szavakkal, hogy a magyarok beszélnek székelyül, vagy mindketten hunul) Feltételezhetően az "itt lakók", a székelyek szövetséget kötöttek Árpád magyarjaival és rövid időn belül - mint gyepüőrök - az újonnan alakuló állam szerves alkotóelemeivé váltak.

 A cikket küldte:Dr.Benkő István

Csatoltan küldök egy cikket, mely Matyus nevét is említi. Szerintem a település neve korábbi eredetű, mint a XII. század. A Matyus névnek mind földrajzi, mind etnikai párhuzamai lehetnek. Pl. a földrajzi kapcsolatok: Mátyusföld, Matyóföld, matyók, Mátyusfalva, Mátisfalva (Székelyföldön). A település eredete véleményem szerint honfoglaláskori hasonlóan a közeli Benk településhez.

Üdvözlettel:Dr. Benkő István

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés