Mátyus község
Mátyus község
Fejléc

Köszöntlek  Mátyus-község  weblapján

 

 
Közérdekü adatok

//matyus-kozseg.gportal.hu/portal/matyus-kozseg/image/gallery/tn_1357029889_88.jpg

 
Menük
 
11/2008(IX.30.) rendelete

Tartalom

Mátyus Község Önkormányzat

képviselőtestületének

11/2008(IX.30.)

rendelete

 

A település igazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának

megállapításáról

 

 

 

A képviselő-testület:

 

Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Tv. 6.§. (3) bek. A. pontjában kapott felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja.

 

 

  1. Fejezet

 

Általános előírások

 

1.§.

 

A rendelet hatálya

 

 

(1) E rendelet hatálya Mátyus település igazgatási területére terjed ki.

(2) A tervezési területen építési tevékenységet végezni, arra hatósági engedélyt adni, telket alakítani, kötelezést előírni csak a Környezet védelmének általános szabályairól szóló1995. évi LIII. Törvény, az Épített környezet alakításáról és védelemről szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint az e törvény (a továbbiakban Étv.) alapján meghatározott, az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 36/2002 (III.7) Korm. rendelettel és a 253/1997. (XII. 20.) Korm. sz. rendeltettel módosított ( a továbbiakban OTÉk) előírásai alapján az LXV. Tv. 8. §. (1) bekezdésében foglalt feladatkörben, ugyanezen tv. 16. §. (1) bekezdés szerinti jogkörben és az 1997. évi LWVIII. Tv. 7. §. (3) bekezdés szerinti hatáskörben eljárva az érvényes egyéb országos érvényű jogszabályok, valamint a SZ/1 rajzszámú Szabályozási Terv, és jelen Építési Szabályzat előírásainak együttes figyelembevételével lehet.

(3) A helyi Építési Szabályzat alatt jelen rendeletet és a Szabályzat 1-5 mellékletében foglaltakat (továbbiakban: HÉSZ) kell érteni.

(4) A Helyi Építési szabályzat a fentiekben felsorolt jogszabályok és az OTrT előírásainak figyelembevételével készült ( OTrT egyezőséget igazoló munkarész)

 

 

 

 

 

 

 

A terv területének felhasználása

 

2. §.

 

A Területfelhasználási módok és szabályozási jelek, elemek

 

 

(1) A terv által érintett területen az általános és sajátos építési használat szerint a következő terület-felhasználási egységet lehetnek:

a,) beépítésre szánt területek

1. lakó-,

Falusias lakó-, (Lf)

2. vegyes-,

Településközpont vegyes-,(Vt)

3. gazdasági-,

kereskedelmi, szolgáltató-, (Gksz)

ipari-. (Gip)

4. különleges-,

Temetők (KT1)

Intézményi- és sportterületek (KT2)

 

b.) beépítésre nem szánt területek

 

  1. közlekedési- közmű- elhelyezési, hírközlési-,

 

Helyi gyűjtőutak (KÖu/3)

Kiszolgáló út (lakóutak) (KÖu/4)

 

  1. zöld-,

közparkok Z

  1. erdő-, (E)

Gazdasági erdő (Eg)

Egészségügyi-szociális, turisztikai erdő (Ee)

 

  1. mezőgazdasági-, (M)

Parcellázott, ill. kertes (Mk)

Egyéb művelés (M)

Védett mezőgazdasági területek

 

  1. Vízvédelmi területek

 

(2) A szabályozási Terv elemei:

müvi értékvédelem, táj- és természetvédelem, kiállítás- és látványvédelem, környezetvédelem határai;

a tervezett szabályozási vonal (közterületet. Nem közterületet, elválasztó vonal);

az építési övezetek határa;

az építési övezet alakítható legkisebb telekterület mértéke ( és HÉSZ-ben);

az építési határvonal (táblázatban és HÉSZ-ben);

az előkert legkisebb mértéke (HÉSZ-ben)

a telken belüli minimális zöldterület nagysága (táblázatban és HÉSZ-ben);

a maximális építménymagasság;

a közlekedési és közmű-elhelyezés területei legkisebb szélessége;

az építési övezetek határa;

az építési övezet legkisebb alakítható telekterületének mérete;

a különleges területek célja és beépítési előírásai;

a beépítésre szánt területek( közterületeknek nem minősülő), telkek, építési telkek beépítési módja;

lakóterületek.

(3) A szabályozás elemei az alábbiak szerint módosíthatók:

a. A szabályozási elemek módosításához a szabályozási terv módosítása szükséges.

 

 

 

3.§.

 

 

Az építés engedélyezése

 

 

 

(1) A különleges gazdasági, településközponti vegyes övezetek területén az övezetnek megfelelő építményre kiadott építési engedély után használatba vételi engedélyt csak a feltáró utak, parkolók megépülésével és annak forgalomba helyezésével együtt (vagy utána) lehet kiadni.

(2) A beépítésre nem szánt területeken a szerkezeti terv felhatalmazása alapján az OTÉK és jelen szabályzat előírásait kell alkalmazni.

 

II. fejezet

 

A beépítésre szánt területek építési övezeti előírásai

 

 

4.A. §

 

A lakóterületek

 

(1)

a.) Lakóterületek Mátyus település esetén a beépítésre szánt területek a település belterületei.

b.) A lakóterületeket a terv kötelező szabályozási elemekkel meghatározott előírásai szerint kell kialakítani és felhasználni.

c.) Lakóterületek a beépítésre szánt területek azon részei, ahol lakóépületeket lehet elhelyezni. A lakóterületeken az OTÉK 14. §. (2) bekezdésében foglaltakkal ellentétben nem helyezhetők el:

mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmények

kézműipari építmények,

üzemanyagtöltők építményei.

 

 

(2) A lakóterületeken melléképítmények vonatkoztatásában az OTÉK-tól nem lehet eltérni. Az állattartó épületek építési feltételeit, elhelyzésüket állattartásról szóló helyi rendeletben kell szabályozni, a beépítési határvonalat ezen épületek esetében sem lehet meghaladni (lásd még 17. bekezdést, ill. HÉSZ 4. sz. melléklet).

(3)

a.) Lakóterületen alkalmazott építési övezeti előírások:

Lf:0-30/4,5-900

 

b.) Az övezeti jel szerinti minimális telekterület (900m2 ) kialakult helyzetben 800m2, az övezeti jel szerint értelmezett telektömb egységes normatív rendszere szerint.

 

 

(4)

 

a.) A telek legkisebb szélességi mérete

SZ 18 m

O 14 m

 

b.) Olyan építési telkeken, ahol a kialakult (jelenlegi) beépítési mód szabadonálló, az építési telek szélessége (SZ>18 m.) lehetővé teszi a helyben szokásos, döntően az oldalhatáron álló beépítéstől való eltérést, az oldalkert, ill. lakóházak közötti távolságokra vonatkozó beépítés továbbra is engedélyhető.

 

 

 

(5)

 

a.) Az alkalmazható építési vonal távolságok az utcafronti kerítésektől mérve

 

 

 

Építési telek mélysége: Beépítési határvonal távolság:

 

25 m-es telek 19 m

30 22 m

35 25 m

40 28 m

45 30 m

50 35 m

60 m felett 40 m

70 45 m

80 50 m

90 60 m

100 m 60 m

150 m-ig 85 m

150 m felett max. 110 m

(200 m ) (110 m)

 

 

b.) Az építési vonalak meghatározott mértéke és a megengedett legkisebb telekterület mellett a 30%-os beépítés teljesíthető. A minimális telekterületnél nagyobb telkek beépíthetőségének számítási módja:

  • Minimális telekterület. 30% 270m2

  • Fennmaradó területre. 15% X

  • Összes beépíthető terület. (270+x) m2

 

 

c.) Olyan tömböknél, ahol azok meghatározott részén (szabályozási terv) vizes- mélyfekvésű, azaz nem beépíthető terület van jelölve; a telkek méretét az utcafronti kerítés és a beépítést tiltó szabályozó vonal közötti távolság szerint kell megállapítani és a határvonalat az ennek a telekmértéknek megfelelő mértékben meghatározni.

 

d.) Magas talajvízállású területen pincét létesíteni nem lehet.

 

 

(6) Az alkalmazható előkert mélységek : EK= K,

EK= 5,0 m

 

K: Kialakult, beépített útszakaszoknál a 0-5 m előkert nélküli építési hely szabályait kell alkalmazni.

 

(7) A lakóterületi zöldterület aránya minimum. 40%, beültetési kötelezettség 3 év.

 

 

(8) A lakóterületek építési övezeteinek új építési telkei funkcionális terület-felhasználását is a korábban kialakult, hagyományos lakóudvar-gazdasági udvar- kert elrendezés szerint kell alakítani. A gazdasági udvart a kerttől vizuálisan le kell választani (tömör kerítés, növényzettel befutatott kerítés stb.). Ezt olyan esetekben még szigorúbban be kell tartani, ahol a kertvégek közterületről láthatók, mert a melléképületek – (gazdasági udvar) látványa zavaró, településkép rontó lehet.

(9) lakóteületeken, 3,5 t-át meghaladó súlyú tehergépjármű parkoló terület, tároló nem létesítő.

(10) Utcai garázs (földszinten, vagy pinceszinten) nem létesíthető (karakterszabályozás).

(11) a lakóházak magastető hajlásszöge 30-45±5 fok lehet, de figyelembe kell venni az adott héjalásra vonatkozó előírásokat is.

(12) Kontyolt és oromfalas tetők egyenként váltakozó alkalmazását nem lehet megengedni Egy-egy tetőformát (pl. kontyolt) min.6-10 szomszédos épületnél kell alkalmazni, a váltást pedig átmeneti (pl. álkonty) tetőformálással összekapcsolni (min. 3-4épület, mindkét irányban) (karakterszabályozás). A megfelelő utcakép érdekében a tetőformálásokat is harmonizálni kell (karakterszabályozás).

(13) A lakóépület és melléképületek között a beépítési oldalon 6,0 m távolságot kell tartani, vagy azokat közvetlenül hozzáépíteni. Ez utóbbi esetben a lakóháztól számított 6,0 m-en belül állattartási célokat szolgáló melléképület nem lehet. A helyben szokásos melléképületek a köbvetkezők: járműtároló, nyárikonyha, mosókonyha, szárító, tároló, építmények (tüzelőanyag, mezőgazdasági tárolás), állattartás építményei, kisipari műhely, kiskereskedelmi üzlet- pavilon, árnyékszék. A melléképületek a főépület funkcióit kiegészítő, ahhoz csatlakozó, vagy attól különálló építmények.

(14) A részleges közművesítettség feltételei: villamos energia , vezetékes ivóvíz, zárt közműpótlós szennyvíz-elhelyezés (nem szikkasztó!), nyílt v. zárt csapadékvíz-elvezetés.

(15) Terepszint alatti építmények az előkertben, az építési határvonal és telkek hátsó telekhatára között nem létesíthetők. Terepszint alatti építmények azok, melyek a terep szintből földdel fedve is ma. 1,0m-el emelkednek ki. A szerkezetileg önálló építménynél gondoskodni kell a megfelelő állékonyságról (alapozás, földnyomás, víznyomás) vízszigetelésről és szellőzésről, valamint a biztonságos megközelítésről (lépcső, rámpa).

 

 

 

 

 

5.§.

 

A vegyes területek

 

 

(1)

 

a.) A településközponti vegyes terület több önálló rendeltetésű egységet foglalhat magában. A lakóterületen kívül elhelyezhetők az OTÉK 16. §. (2) bekezdésében foglaltak, kivéve:

  • parkolóház,

  • üzemanyagtöltő,

  • gazdasági építmény,

  • termelő kertészeti építmény

 

 

b.) Településközponti vegyes területen a beépítettség mértékét a szabályozási terv meghatározza. Intézményi rendeltetés esetén a terület beépítettsége az övezetben szabályozotthoz képest (5) 10%-al növekedhet, ha az OTÉK szerinti (nem telken belüli) gk. parkolók elhelyezési kötelezettsége biztosítható.

 

 

(2) Településközponti vegyes területen intézményi rendeletetésűnek számít az épület (építmény), ha a szintterület legalább 60%-a intézményi funkciójú.

 

 

(3) Az övezetben közterület felől garázs, sőt ügyfélparkoló sem épülhet. Lakásépítés esetén a telken belüli épületben kell biztosítani a lakásonkénti gépkocsi tárolót.

 

(4) Településközponti egyes terülten a környezetterhelő kibocsátások határértékeit az érvényes egyéb szakági előírások szerint kell figyelembe venni.

 

(5) A vegyes területek építési használatának megengedett határértékei, ill. az alkalmazott övezeti előírások: a., az alkalmazott övezeti jelek:Vt.

b., az alkalmazott övezeti előírások: SZ-30/6,00-700.

 

Kialakult helyzetben, más országos előírás miatt indokolható esetben: SZ-30/6, 00-900.

 

(6) Vegyes területeken a zöldterületek aránya min. 20%, beültetési kötelezettség 1 év.

 

(7) Vegyes területek funkcionális tagozódása az előírt szabadonálló beépítés jellegének megfelelően alakítható. A hátsókert minimális méretét 10m-ben kell megállapítani.

 

(8) A településközponti vegyes területen (Vt) a minimális telekterület nagysága: 700m2, de a megosztásnál a telekalakítás általános szabályait figyelembe kell venni. Az ezt a mértéket el nem érő érmérték esetén a Szabályozási Terv az irányadó, de ez a térmérték tovább nem osztható.

 

 

(9) A közművek kivételével a terepszint alatti építmények beépítésének mértéke nem lépheti át az övezetre megadott értéket.

 

(10) A vegyes területeken teljes közművesítést kell létesíteni.

 

(11) A tartalékterületek átmeneti hasznosítása: a jelenlegi (építési használat szerinti) terület-felhasználási funkció szerint történhet.

 

 

6. §.

 

Gazdasági területek építési övezetei

 

 

(1)

a.) A gazdasági területek építési övezete gazdasági építmények elhelyezésére szolgál. Ezek lehetnek Gksz, Gip területek.

b.) Kereskedelmi –gazdasági (Gksz) területeken nem helyezhetők el a következő építmények:

 

Igazgatási, egyéb irodaépület, parkolóház, üzemanyagtöltő.

 

c.) Jelentős mértékben nem zavaró hatású ipari gazdasági területen nem helyezhetők el a következő épületek:

Egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek.

d.) Jelentős mértékben zavaró hatású ipari területen a bűzös, nagy zajjal járó, gazdasági tevékenységhez szükséges építmények helyezhetők el. Bizonyos esetekben a 152/1995(XII.12.) Korm. rendlet 1. sz. melléklet /módosítva 102/1996.(VII.12.) és 97/1997.(VI.1.) Korm. rendelettel/ szerint kell környezetvédelmi hatásvizsgálatot végezni, a létesítmények megfelelő elhelyezéséhez.

 

(2) A gazdasági területek építési használatának megengedett határértékei, illetve az alkalmazott övezeti előírások:

 

a., az alkalmazott övezeti jelek: Gksz.

b., az alkalmazott övezeti előírások: SZ-30/6,00-2000.

 

(3) Gazdasági építményeknél az építmények előtti előkert mélységek:

 

a.) kereskedelmi – gazdasági építmények: 10 m

b.) nem zavaró építmények: 15 m

c.) jelentősen zavaró hatású ipari építmények: 20 m

 

(4) Gazdasági területeken a zöldterületek minimális aránya: (háromszintes zöld felület)

 

Kereskedelmi – szolgáltató létesítmények: 10 %

Ipari létesítmények: 25 %

Zavaró hatású ipari létesítmények: 40 %

Beültetési kötelezettség: 1 év

 

(5) Gazdasági területeken a kereskedelmi-ipari létesítményeket szabadon álló beépítési módban kell elhelyezni, a (4) pontban meghatározott előkertekkel. A hátsókertek minimális mélysége 20 m, figyelembe véve az árurakodási feltételek biztosítását.

 

(6) Gazdasági területen a minimális telekterület nagysága: Gksz: 5000 m2, de a megosztásnál a telekalakítás általános szabályait figyelembe kell venni. Az ezt a mértéket el nem érő térmérték esetén a Szabályozási Terv övezeti jelében meghatározott mérték az irányadó, ami tovább nem osztható.

A levegőtisztaság védelmével kapcsolatosan a 21/2001(II.14.) Korm.r. 2. sz. mellékletében foglaltakat fokozottan figyelembe kell venni.

 

(7) Terepszint alatti építményt csak a felszíni építmény alatt helyezhető el, azzal együtt építve. Az állékonyságot, megfelelő vízszigetelést, szellőzést és a biztonságos megközelítését biztosítani kell.

 

(8) A tervezett ipari területek esetében ügyelni kell arra, hogy a levegővédelemmel kapcsolatos egyes szabályokról szóló, többször módosított 21/2001 (II.14.) Kormányrendelet 2.sz. mellékletében meghatározott tevékenységek esetén, a meghatározott védelmi övezetek kialakíthatók legyenek.

 

7.§.

 

Különleges területek

 

 

 

(1) A különleges területek közé azok a területek tartoznak, amelyeket a rajtuk elhelyezett építmények különlegessége miatt ide kell sorolni.

 

(2) A település különleges területei építési használatának alkalmazott határértékei, illetve övezeti előírásai:

a. az alkalmazott övezeti jelek: KT1, KT2

b. az alkalmazott övezeti előírások: KT1: SZ-3/4,5-x

KT2: SZ-40/6,0-9000

x= tényleges terület

 

(3) Az építési övezet alakítható legkisebb telekterület mérete:

 

K.1.: kialakult

K.2.: 9000 m2

K.3.: kialakult

 

Ennél kisebb telekméretnél a Szabályozási Tervben foglaltakat kel figyelembe venni azzal, hogy az adott térmértékek tovább nem oszthatók.

 

(4) A minimális zöldterületi fedettség: 40 %, ami az intézményi célú hasznosításnál értelmezhető.

 

 

 

III. fejezet

 

A beépítésre nem szánt területek övezetei előírásai

 

 

8.§.

 

Közlekedési területek

 

 

 

(1) A terv közlekedési területei a Szabályozási Terv szabályozási vonalai által meghatározott közterületei a közpark és egyéb területek kivételével.

 

(2) A közlekedési területek a terv beépítésére nem szánt területei, melyet felhasználni, építésre igénybe venni csak a Szabályozási Tervnek, jelen Szabályzatának és az OTÉK előírásainak figyelembe vételével lehet.

 

(3) A tervben alkalmazott övezeti jelek a következők: Köu O-4; ez utóbbi jelentősebb külterületi utat jelöl.

 

(4) A település forgalmi útjai: új elkerülő út 22 m.

gyűjtő útjai: régi K út 18 m. (Dózsa, Petőfi)

 

További utak lakóutak. Az utak szabályozási szélességeit a Szabályozási Terv szerint kell kialakítani, illetve biztosítani, figyelembe véve a megadott mintakeresztszelvényeket.

 

Az utak konkrét tervezésénél építésénél, közművek elhelyezésénél, korszerűsítésénél, egyéb építmények, létesítmények megvalósításánál, felújításánál biztosítani kell (külön jogszabály alapján) az elektronikus hírközlési és postai létesítmények elhelyezésének lehetőségét.

 

 

9.§.

 

Helyi értékvédelem

 

 

 

(1) A rendelet hatálya alá eső területen helyi értékvédelmi kategórián belül (lásd még 1.sz. melléklet)

a.) településszerkezetileg védelemre kijelölt terület: nincs helyi védelemre kijelölt épület: református templom

b.) helyi védelemre kijelölt táji értékek: a szerkezeti terven jelölt területek, 069/1

c.) természeti területek: szerkezeti terven megjelölt területek.

d.) a védelem alá tartozó területeket helyi rendelettel kell szabályozni.

 

(2) Amennyiben az igazgatási területen nagyobb földmunkával járó beruházásokra kerül sor és felmerül a régészeti kutatás igénye, a kutatás lehetőségét biztosítani kell. A kutatás igényét a Megyei Múzeumok Igazgatóságának kell bejelenteni. A kutatás lehetőségét az igazgatóság kezdeményezése esetén is biztosítani kell.

 

(3) A régészeti lelőhelyeket lefedő ingatlanokat érintő bármilyen földmunkával járó építési tevékenység engedélyezése során Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Debreceni Regionális Irodájának megkeresése szükséges.

 

(4) Az épített környezeti értékekre, természeti értékekre vonatkozóan önálló rendeletet kell alkotni, melyhez az értéket részletesen kell leírni és dokumentálni.

 

10.§.

 

Zöldterületek

 

(1) A terv zöldterületei a közparkok és a díszterek.

 

(2) A zöldterületek övezeti jelei: Z

Az övezeti szabályozás: SZ-2/4,5-x

x=tényleges terület

 

(3) A zöldterületen nem helyezhető el az OTÉK 27.§. (4) bekezdés b.) pontja szerinti építmény.

 

11.§.

 

Erdőterületek

 

(1) Az erdőterület erdő céljára szolgáló terület. Az erdőterületek OTÉK szerint meghatározott, különböző célú területek, melyeket a szerkezeti terv felhatalmazása szerint kell figyelembe venni.

 

(2) Az erdőterületek alkalmazott övezeti jelek szerint: E

 

Külterületeken: 080/5; 082-088/1,2

Belterületeken: --

 

(3) Az erdőterületek elhelyezkedését a meglévő és az új telepítések vonatkozásában a szerkezeti terv tartalmazza, azok behatárolásával egyetemben (övezeti terv szerint).

 

12.§.

 

Mezőgazdasági területek

 

 

 

(1) A település területének mezőgazdasági termelését (növénytermesztést, állattenyésztést, továbbá termékfeldolgozást és tárolást) szolgáló területek.

 

(2) A mezőgazdasági területeken a következő övezetek kerültek kijelölésre:

a. M: döntően szántó művelésű terület

b. Mk: kertes művelésű területek

c. Védett mezőgazdasági területek

 

a. M: döntően szántó művelésű terület:

(1) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon mindenhol viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a szántó művelésű területek meghatározó arányában találhatók, ezért főként a szántóföldi művelés jeleníti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazolva kerülnek meghatározásra.

(2) Az övezetben a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei, valamint ha azt a hatósági előírások az ott folytatott tevékenység védőtávolsága miatt egyébként tiltják meg, a tulajdonos, vagy az ott dolgozók részére lakóépület helyezhető el, ahol az elhelyezésre kerülő lakóépület számára szolgáló terület nem haladhatja meg, az egyébként beépíthető terület felét.

(3) Épületeket elhelyezni a legalább 3,0 ha nagyságot elérő területen, szabadon álló beépítési móddal, maximum 7,5 m építménytávolságú épülettel, a területeket maximum 3%-os beépítésével lehet.

 

b. Mk: kertes művelésű területek:

(1) ezek zöme szőlő, kisebb részben gyümölcsös művelési területekből áll.

(2) A kertes művelési ágú területeken csak 12 m2 térmértékű gazdasági épületek építhetők.

 

c. Védett mezőgazdasági területek:

(1) Mezőgazdasági ugyanakkor védelem alatt álló területekről van szó.

(2) Az adott területeken semmilyen épület sem helyezhető el, még gazdasági célokból sem, kivéve a kutatással és védelemmel összefüggő építményeket.

 

 

13.§.

 

Vízgazdálkodási területek

 

(1) A terv vízgazdálkodási területei az OTÉK 30.§-a alapján közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja (övezet jel: V).

(2) vízvédelmi és vízgazdálkodási célokra fenntartott parti sáv a községet érintő vízfolyások esetében 6-6 m-ig, közcélú vízi létesítmények (pl.: belvíz-,öntözőcsatornák) esetében 3-3m-ig terjed, beépíteni nem lehet, ott csak rétlegelő művelés folytatható. A töltéseknél a szabadon hagyandó sáv szélessége 10 m a töltéslábtól számítva.

(3) A telkeknek e sávra eső részén csak vashuzalháló kerítés létesíthető, beton alap nélkül.A mentett oldalon a töltéslábtól mért 110 m-en belül gödröt, pincét, aknát nyitni, a fedőréteget megrontó és jelentősen gyengítő tevékenységet végezni, létesítményt építeni csak előzetes talajmechanikai szakvélemény alapján a Vízügyi Igazgatóság külön engedélyével lehet.

 

14.§.

 

Közművesítés és a közművek létesítményei

 

 

(1) A tervezési területen a terv szerinti teljes közművesítettséget kell megvalósítani. Átmenetileg a 4. §. (14) bekezdésében foglalt részlege közművesítettségi feltételeket kell biztosítani.

(2) a meglévő és a megmaradó közműlétesítmények védelmét, átépítését a rendezési terv előírásai szerint kell eleget tenni.

(3) A területigényes közmű műtárgyak (transzformátor állomás, szennyvízátemelő, gázátadó, gáznyomás szabályozó) helyigényét, amennyiben azok nem közterületbe esnek, az alépítmények miatt biztosítani kell (lásd 4. bekezdés).

(4) A közművek biztonsági sávjai a következők:

20 kV elektromos távvezeték: 5-5 m

120 kV elektromos távvezeték: 13-13 m

200 kV elektromos távvezeték: 18-18 m

Transzformátor épület: 6-6 m

Középnyomású gázelosztó vezeték: 4-4 m

Nagyközép nyomású gázelosztó vezeték: 7-7 m

Nagynyomású szénhidrogén szállító vezeték: 15-15 m

Szennyvízátemelő: 3-3 m

Gázátadó, gáznyomás szabályozó: 6-6 m

(4/a) A gázelosztó vezeték védőtávolságának meghatározásánál a 6/1982. (V.6.) IPM r. és MSZ 7048-3:1983 számú szabványban foglaltakat kell figyelembe venni.

(1) A lakóterületet, valamint a Vt, Gksz, K területeket érintő nagyfeszültségű

légvezetékeket ki kell váltani (földkábellel). Gazdasági területeken a szükséges

védősávokat biztosítani kell.

(2) Meg kell valósítani a korábban megépült belvízelvezető rendszer rekonstrukcióját

(újrakotrás, mélyítés, stabilizálás, átereszek, átemelők, zsilipek).

(3) az árvízvédelmi töltés védelme érdekében a töltés lábvonaltól számított 10-10 m

védősávon belül nem szabad olyan tevékenységet végezni amely a talajszerkezetet,

talajszilárdságot megbontja, vagy elszennyeződését eredményezné.

(4) Hullámtéri oldalon 60 m, mentett oldalon 110 m-en belül anyagnyerő helyet nyitni,

talajmechanikai vizsgálat és a szakhatóság hozzájárulásával felszerelt építési engedély

birtokában lehet.

(5) Új utcák megnyitásánál, telekosztások során a csapadékvíz megoldásáról gondoskodni

kell.

(6) Élő vízfolyásba szennyezett víz nem kerülhet. A felszíni vízbe történő bevezetésnél a

220/2004.(VIII.21.) Korm.r. és a 28/2004.(XII.25.) KVM r. előírásait kell betartani.

(7) A belvízelvezető csatornák mellett szakfeladatok ellátásához 6 m-es parti sávot

szabadon kell hagyni és 10 m-en belül végleges jellegű épületet, építményt elhelyezni

nem lehet.

 

 

15. § .

 

A környezet védelme

 

 

(1) Levegőtisztaság védelmi szempontból a település levegőminőség besorolásánál az 21/2001.(II.14.) Korm. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A zaj-, rezgés és levegőszennyezés csökkentése, érdekében fejlesztések során a szükséges intézkedéseket, a védelmi célú műszaki-technikai kötelezéseket (indokolt esetben-pl.: 10.000 m2 beépített szintterület fölött-környezetvédelmi hatástanulmány és a környezetvédelmi szakhatóság előírásai szerint) a létesítmények használatba vételéig el kell végeztetni, illetve végre kell hajttatni.

(3) lakóterületen, Gksz, Vt, K és Gip területeken telekalakítás, tereprendezés, feltöltés és építési engedélyezés előtt környezetvédelmi és környezet földtani vizsgálatokat kell készíteni, amelyek alapján az építési hatóság az engedélyben köteles előírni, hogy feltöltések csak ellenőrzött minőségű legális anyagnyerőhelyről szállított anyagokkal lehet elvégezni. A tereprendezés során intézkedni kell a humuszos termőréteg megmentéséről és a talaj eredeti rétegződés szerinti visszatöltéséről, a megmaradó talaj szakszerű elhelyezéséről.

(4) Állattartás szabályaira a HÉSZ-el összhangban külön rendeletet kell alkotni (lásd: még a HÉSZ 4. sz. mellékletét).

(5) Egyéb környezetvédelmi előírások:

Természeti területet (kijelölt, vagy tv. szerinti pl.: gyep) attól függetlenül, hogy országosan, vagy helyileg védett, nem lehet beépíteni.

 

Szatmár-Beregi tájvédelmi körzet által védett területek:

064, 065, 066, 067, 068, 069/1, 069/1a, 069/1b, 069/2, 070, 070/1. hrsz.-ok

 

Természeti területek:

088/2b, 0129/c, 0129/b, 019/a, 019/d, 019/f, 017/a, 0127/b, 0131/a, 0131/b, 0131/k, 0131/l, 0131/h, 0131/j, 0131/r, 0131/s, 0131/c, 0131/d, 0131/g, 0131/f, 0131/m, 088/a, 090/4d, 090/4c, 090/4b, 090/3, 0120/2, 088/2c, 0120/1, 0121/2a, 0121/2b, 0121/2c, 0121/1a, 0121/1b, 0121/1c, 0114/1a, 0114/1b, 0114/2a, 0114/2b, 0114/2c, 0114/1c, 0112, 092, 094, 0110, 096, 0104, 0113, 0105, 095, 098, 0102/1a, 0102/1b, 0106, 0123/1a, 0102/1b, 0123/1b, 0123/1c, 0134, 0136/a, 0136/b, 0125, 035a, 035b, 019a, 019/a, 019b, 015/b, 015/d, 015/c hrsz.-ok.

 

Védelemre tervezett területek:

04, 05/1, 05/2, 05/4, 05/5a, 05/5b, 06/1, 06/2, 080/4, 080/5, 087, 088/1a, 088/1b, 088/1c, 088/2a, 088/2b, 088/2c, 088/2d, 089/1, 089/2, 090/3, 090/4a, 090/4b, 090/4c, 090/4d, 090/4f, 090/4g, 091/1, 091/2, 092, 093, 094, 0101, 0110, 0111, 0112, 0113, 0114/1a, 0114/1b, 0114/1c, 0114/2a, 0114/2b, 0114/2c, 0115, 0117, 0118, 0119, 0120/1, 0120/2, 0121/1a, 0121/1b, 0121/1c, 0121/2b, 0121/2c, 0122, 0123/1a, 0123/1b, 0123/1c, 0123/2, 0123/3, 0124, 0125, 0126, 0127/a, 0127/b, 0128, 0129/a, 0129/b, 0129/c, 0129/d, 0129/f, 0130, 0131/a, 0131/b, 0131/c, 0131/d, 0131/f, 0131/g, 0131/h, 0131/j, 0131/k, 0131/l, 0131/m, 0131/n, 0132, 0133, 0134, 0135, 0136/a, 0136/b, 0137. hrsz-ok.

 

Helyi védettségű természeti területek:

NATÚRA 2000 védett területek: 03, 04, 05/1, 05/2, 05/4, 05/5, 06/1, 06/2, 0102/1, 0102/2, 0102/3, 0103, 0104, 0106, 0107, 0108, 0109, 0110, 0111, 0112, 0113, 0114/1, 0114/2, 0115, 0116, 0117, 0118, 0119, 0120/1, 0120/2, 0121/1, 0121/2, 0122, 0123/1, 0123/2, 0123/3, 0124, 0125, 0126, 0127, 0128, 0129, 0130, 0131, 0132, 0133, 0134, 0135, 0136, 0137, 080/4, 088/2, 089/2, 090/3, 090/4, 091/1, 091/2.

 

(5/a) Az exlege védett lápok, Natura 2000 és Ramsari területek estében alkalmazni kell a 8005/2001. (MK 156) KÖM tájékoztatóban , a 2/2002.(I.23.) KÖM-FVM rendeletben a 8004/2003.(K.Ért.11) KvVm tájékoztatóban , valamint a 275/2004.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltakat.

(6) A felszíni vizektől (folyó, tó tározó) mért 1000 m-es sávon belül agrár kemikáliák, növényvédő szerek alkalmazása tilos, illetve azt egyeztetni kell a környezetvédelmi és vízügyi hatósággal. A felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról a 219/2004.(VII.21.) Korm. rendelet előírásait kell figyelembe venni. Közüzemi szennyvízcsatornával jelenleg nem ellátott területek csak zárt, vízzáró kivitelű szennyvízgyűjtő aknák engedélyezhetők.

(7) A környezethasználatot úgy kell tervezni, hogy az túlzott környezetterhelést, szennyezést és károsítást ne okozhasson. Amennyiben ilyen mégis bekövetkezne, rendellenes környezethasználatot okozót kell rehabilitációra kötelezni. A településen keletkező szennyvizek, lúgtrágyák, összegyűjtött csapadékvizek szállítása során a termőföldre jutást meg kell akadályozni. A termőföldön történő elhelyezésnél az 1994. évi LV. Tv. 69. § előírásait be kell tartani.

(8) A föld védelme érdekében az erdőterületeken környezetkímélő gazdálkodást kell folytatni, a talajeróziót megfelelő növénytelepítésekkel csökkenteni, megállítani.

Defláció által érintett területen agrár védekezést (növényzettel) kell alkalmazni (szélforgó erdősáv, talajstabilizálás). A szennyezésnek kitett (ipar, raktározás, közlekedés, állattartás) területeket úgy kell kialakítani, hogy szennyező anyag a talajba, felszín alatti vizekbe ne kerülhessen. Használaton kívüli kutakba hulladékot, csapadékvizet, szennyvizet elhelyezni tilos. Kis mélységű kutak csak kétrakatos kivitelben készíthetők. Ilyen és egyben jó minőségű, összetételű vizekkel történő locsolás csökkenti a trágyázás, műtrágyázás szükségletét.

(9) Műtrágyázást csak úgy szabad végezni, hogy az más növényi kultúrákat ne károsítson és a talaj ásványi anyag tartalma ne haladja meg az egyensúlyi értékeket (pl: túlzott felhalmozódás, kémhatások).

(10) Meg kell oldani a települési kommunális hulladékok elszállítását azokon a helyeken, ahol az elszállítás még nem rendszeresített. Az illegális lerakókat meg kell szüntetni.

(10/a) A települési hulladékgazdálkodásra vonatkozóan fegyelembe kell venni a 2000. évi XLIII. Tv. És végrehajtási rendelet előírásait, a kapcsolódó jogszabályok közül, a 213/2001.(XI.14.) Korm. rendelet és a 22/2001.(XI.10.) KÖm rendelet előírásait. Az illegális hulladéklerakók megszüntetése, elhagyott települési hulladékok kezelésének hatósági jogköre a település jegyzőjét illeti.

(10/b) Az építési és bontási munkák hulladékának kezelése részletes szabályait a 45/2004.(VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet tartalmazza.

(11) Veszélyes hulladék szeméttelepre nem kerülhet, ilyen tárolás a település igazgatási területén nem létesíthető.

(12) A zaj és rezgésvédelemre vonatkozóan a 47/2004(III.18.) Korm.r.-ttel módosított 12/1983 (V.12.) MT rendelet 25.§. (1) bekezdés részletei az I. fokú hatósági jogkört.

(13) A szórakoztató elektronikák hangosító berendezéseinek használatát önkormányzati rendelettel kell szabályozni (a 8/2002 KÖM-EÜM rendelet 1. sz. mellékletében foglaltak figyelembevételével).

(14) A gazdasági területek üzemi zajszennyezésére a 12/1983 (V.12.) Mt.r. 4.§. (1) és az 5..§.-ában foglaltak az irányadók, melynek alapján a vonatkozó határértékeket kell betartani.

(15) A felszíni vizek védelme érdekében a (6) bekezdésben foglaltakon túl gondoskodni kell arról, hogy a gazdálkodással esetleg turisztikai hasznosítással összefüggésben a környezetterhelés az ökológiailag megengedhető mérték alatt maradjon. Hullámterekben csak a meder használatával; folyó, vízfolyás fenntartásával összefüggő vízilétesítményt-rév-kompátkelőhelyi-vízirendészeti építményt szabad elhelyezni. Közösségi, vízisport, sporthorgászati létesítmények csak jelen szabályzat és szabályzási terv alapján helyezhetők el. A magassági elhelyezésnél az eddig előfordult legmagasabb vízszint + 1,0 m biztonságnak megfelelő mértékadó szintet kell figyelembe venni.

(16) A település vízbázis védelem szempontjából a nagyobb, mint 100 év kategóriába sorolható, különleges védelmet nem igényel.

Ez nem vonatkozik a védő idommal ellátott területtel, melyet külön kell kezelni.

(17) a levegőtisztaság védelem érdekében elsősorban a forgalmi és gyűjtő utak mentén, a közlekedés okozta por és kémiai szennyezést jól tűrő, vagy azt lekötő fafajták telepítését kell előirányozni.

(18) Felszíni folyóvizektől (annak partjától számított) 50-50 m, állóvizektől 100 m távolságon belül építmények nem helyezhetők el.

(19) lakóterületen a szikkasztórendszerű szennyvíztárolást meg kell szüntetni. Meg kell valósítani a szippantott szennyvizek tisztítóba juttatását.

(20) Egyéb előírások:

Lakóterületen a hőigény ellátására vezetékes gáz vagy elektromos energia vehető figyelembe. Különösen a nagyobb forgalmú utak mentén, legalább egy de inkább két soros fa állomány telepítés indokolt, melyet a külterületi összekötő utaknál is meg kell valósítani.

Az előkerteket úgy kell kialakítani, hogy az utcai forgalom füstgáz és porterhelése ellen hatékony védelmet biztosítson. A növényzet összetételében a füstgáztűrő, a tájjelleg és az örökzöld lombtömeg is kapjon helyet. A porterhelés mérséklését szolgálja az is, hogy a lakóutak legyenek szilárd burkolatúak.

 

 

16.§.

 

Építési tilalmak, korlátozások, egyéb előírások

 

 

(1) A település igazgatási területére határozattal közlendő építési tilalmat, korlátozást nem kell elrendelni.

(2) Egyéb rendelkezések: jelen rendelet mellékletét képezik:

1. sz. melléklet: örökségvédelmi hatástanulmány, helyi értékvédelem

2. sz. melléklet: út mintakeresztszelvények

3. sz. melléklet: tűzvédelmi fejezet

4. sz. melléklet: segédlet az állattartási rendelethez

5. sz. melléklet: ütemezési javaslat

A felsorolt mellékletekben foglaltakat a rendelettel együtt kell alkalmazni (Helyi Építési Szabályzat és annak 1-4.-ig mellékletében foglaltak). A helyi és tájvédelemre külön szabályrendeletet kell alkotni melyet részletes szakértői vizsgálattal kell megelőzni. Ugyancsak rendeletalkotás vonatkozik az állattartás szabályainak megállapítására. A HÉSZ mellékleteiben foglaltakat csak irányadónak kell tekinteni.

(3) az újonnan beépítésre, vagy jelentős átépítésre kerülő, vagy a természeti adottsága miatt védett, védelemre kerülő (pl.: helyileg, vagy országosan védett természeti terület) külterületi területekre; külterületi szabályozási tervet kell készíteni.

(4) a meglévő hulladéklerakóhoz telekalakítási és építési tilalmat kell elrendelni, és a területet rekultiválni kell.

 

 

 

 

 
Linkek
 
Ha-Jó Rádió: Fm 98.4 Mhz

hajoonline

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kegyelet oldal
 
Számláló
Indulás: 2010-02-15
 
Szavazó
Látogatók véleménye
Hogy tetszik az oldal? Szavazz!

Igen tetszik
Elmegy
Rossz
Nem tetszik
Lehet még javitani
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Lábléc
Tartalom
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre